Fizika Budafokon, Egerben minden szinten

Halász Péter





Elérhetőségek Üzenetküldés Települések

"Számtan, mértan, fizika
Péter Bácsi tanitja!"
Ezzel a szöveggel hirdetek immár 15 éve. Általános, közép- és foiskolásokat korrepetálok. Emellett kémiát,angolt és oroszt is tanitok, sot ezeken a nyelveken is korrepetálom a szaktárgyakat (külföldieknek, kéttannyelvu gimnazistáknak).

"Bármilyen is a mester, elérkezik a pillanat, amikor a tanítvány magára hagyatva áll szemben a matematikai problémával. Ha nem bírja rá szellemét, hogy az összefüggéseket megragadja,ha nem termeli ki önmagából a feltevéseket és a sémákat, amelyek mint valami váz illeszkednek a vizsgált problémához, és leleplezik tulajdonképpeni struktúráját, ha végül nem tudja eloidézni a dönto megvilágosodást, a szavak csak holt jelek maradnak, melyeket bemagol. Ugyanígy, ha önmagamat vizsgálom, érzem, hogy valaminek a megértése nem egy pedagógiai eljárás gépies eredménye, hanem csakis az akaratomnak tulajdonítható, amellyel figyelmemet összpontosítom, elmém erofeszítésének, ellenállásomnak a szórakozottsággal és a kapkodással szemben, egyszóval: szellemem teljes igénybevételének, mely radikálisan kiiktat minden külso tényezot."

(Jean-Paul Sartre: Descartes a szabadságról. Kossuth könyvkiadó 1992., 18. old.)
[...]-paul-sartre-a-szabadsagrol


Fizika Budafokon, Egerben minden szinten

"Számtan, mértan, fizika
Péter Bácsi tanitja!"
Ezzel a szöveggel hirdetek immár 15 éve. Általános, közép- és foiskolásokat korrepetálok. Emellett angolt és oroszt is tanitok, sot ezeken a nyelveken is korrepetálok matekot és fizikát (külföldieknek, kéttannyelvu gimnazistáknak).
2010 nyarától Egerben is korrepetálok!

Ha az elérhetőségek nem jelennek meg, akkor kattintson az "Elérhetőségek" gombra!

Végzettségek

ELTE TTK
geofizikus

Minősítések

IdőpontVéleményezőOsztályzatVélemény
2013.03.10 05:49Imre K.1interneten troll: http://forum.index.hu/User/UserDescription?u=1096962
Véleményt írok...
Hasonló tanárokért kattints ide!

Hasonló tanárok (Összesen: 20 db)

  • Fizika


    Tátrai Gergely

     title= Középiskolásoknak, egyetemistáknak, foiskolásoknak segítek, hogy a fizika értheto és szeretheto legyen. Itt megnézheted, hogyan lehet egyszeruen megoldani a fizika érettségit: kockasfuzet.info.hu/fizika ...
    További részletek
  • Fizika - Ha nem csak tudni, de érteni is szeretnéd, amit tanulsz!


    Balázs Máté

     title= Órabér: 2500Ft/60 perc ...
    További részletek
  • Fizika


    Harmónia oktató fordító tolmács Stúdió

     title= TANÍTÁS / OKTATÁS FORDÍTÁS TOLMÁCSOLÁS INFORMATIKA 450 Ft -tól 5 nyelv + 8 tantárgy + sakk (Kecskeméti tanárok: nyelvtanárok, magántanárok, magánoktatók, tanfolyam, korrepetálás. Bács-Kiskun -, és Pest megyében szolgáltatunk) FIZIKA+ Angol Német Francia Orosz Magyar + Matematika + Fizika + ...
    További részletek
  • Korrepetálás Miskolcon


    Badovszky István

     title= Nehéz a fizika? Nem mennek a képletek, és nem érted az összefüggéseket? Ha hiányolod az érdekes foglalkozásokat az iskolában, akkor megtaláltad, amire szükséged van. Lelkes gyakorló tanár elvállalja, hogy felzárkóztat, sot! ...
    További részletek
  • Fizika


    Erdélyi István

     title= Gyakorlattal, türelemmel, megbízhatóan tanítok, korrepetálok! Honlapom: korrepetalas.com és korepetalas.hu ...
    További részletek
  • Fizika korrepetálás


    Antal Imre

     title= A segítségnyújtás igen változatos formáit nyújthatom tanítványaimnak: - személyes konzultáció a tanítvány által kiválasztott helyszínen, - telefonos megbeszélés, - korrepetálás "szkájp"-on keresztül, - üzenetváltás "ímélen" és "fészbuk"-on - feladatlapok és javításának elküldése postai úton, stb... ...
    További részletek
  • Matematika Fizika Felkészítés


    Ötvös Antal

     title= Ne búslakodj, hogy nem sikerült az év-végi jegyet elégségesre teljesítened, van még remény. Tapasztalattal és emberséges hozzáállással rendelkezo tanár, szakszeru felkészítés mellett megmutatja neked, hogy ez a tananyag sokkal egyszerubb, mint azt gondoltad. Ha az augusztusi vizsgára egy rendszere ...
    További részletek
  • megkedvelheto fizika és matematika


    Szénási Ráhel

     title= Diákközeli órák, személyre szabott haladás, feladatok. ...
    További részletek
  • Középiskolai, vagy felsobb fizika


    Terdik Szilárd

     title= Középiskolai, vagy felsobb fizika ...
    További részletek
  • fizika


    Sz Gabriella

     title= Vállalom általános- és kózépiskolás tanulók folyamatos korrepetálását, valamint vizsgára való felkészítését. ...
    További részletek
  • Matematika Fizika tanítás korrepetálás Óbudán


    Tamás István

     title= Matematika Fizika tanítás oktatás korrepetálás Óbudán a III. kerületben az Árpád hídnál, több mint tízéves magántanári gyakorlattal, egyénileg illetve 2-3 fos csoportokban, általános iskolától az egyetemig. Általános iskolásoknak: matek tanítása oktatás korrepetálás, felkészítés a középiskolára Közé ...
    További részletek
  • fizika


    Dr. Szilágyi László

     title= 1.) bármely középiskolai tantárgy - általanos korrepetáció, felzárkoztatás szinten. 2.) matematika és/vagy fizika és/vagy filozófia - érettségi vizsga / illetve foiskolások / egyetemisták számára vizsgára való felkészítés szintjén is. ------------2500 Ft / 60 perc---------- nulladik alkalommal : 45 ...
    További részletek
  • fizika felkészítés


    Dombi Anna

     title= Korrepetálás és érettségire való felkészítés közép és emelt szinten fizikából. ...
    További részletek
  • Fizika


    Nagy Attila

     title= ...
    További részletek
  • Fizika felkészítés ált. iskolások részére


    Szabó Barnáné

     title= Fizika felkészítés ált. iskolások részére gyakorlattal rendelkezo pedagógus ...
    További részletek
  • Fizika korrep Bujákon


    Kulik Pálné

     title= ...
    További részletek
  • Fizika tanítás középiskolától egyetemig Budapesten


    Tóth Katalin

     title= Matematika fizika szakos tanár vagyok, (lásd. a mat. hírdetéseknél is.) ELTE TTK és PTK TTK végzettség. ...
    További részletek
  • Kémia korrepetálás, vizsgára és érettségire való felkészítés


    Varga Ádám

     title= Szeretnéd a kémiát, fizikát és a matematikát konyhanyelven, lazán és viccesen tanulni, úgy hogy a sikered garantálva van? :) Hívj vagy írj diplomás vegyészként, általános iskolás (kémia,fizika,matematika), középiskolás (kémia,fizika,matematika) és egyetemista diákok (kémia) korrepetálását és érettsé ...
    További részletek
  • KÉMIA - BIOLÓGIA OKTATÁS


    Fischer Mónika

     title= Vállalok felvételire, érettségire, pótvizsgára felkészítést kémiából és biológiából, illetve egyetemistáknak, foiskolásoknak alapszintu kémia-biológia oktatást. Gyakorló tanárként naprakész ismeretekkel rendelkezem a különbözo tananyagok és követelmények területén, mind általános, mind középiskolai ...
    További részletek
  • ORVOSI KÉMIA, ÉLETTAN, ANATÓMIA


    Dobai Attila

     title= Élettani Tanszéken demonstrátorként dolgoztam, TDK hallgató voltam. Elsosorban élettan, orvosi kémia,anatómia tantárgyból vállalok felkészítést. Egyéni módszerem van, a hallgató tanulási szokásaihoz is igyekszem alkalmazkodni, ellenben dinamikusan haladni. Ha megbuktál és már csak egy reményed mara ...
    További részletek
Bezárás
Felhasználói név:
Jelszó:
Elfelejtett jelszó...
Bezár

Fizika Budafokon, Egerben minden szinten


Eger
Bezár

Halász Péter elérhetőségei

Halász Péter a következő elérhetőségeket adta meg:
  • Email : IGEN
  • Telefonszám : IGEN

Küldj SMS-t ide : 06-90-636-220

Ezt írd bele: TANAR 304


Ékezetek nélkül! Ügyelj a szöveg pontos beírására!


A megadott email címet és telefonszámot mi nem ellenőriztük, így azok valódiságáért felelősséget nem tudunk vállalni!
A sikeres sms küldés után válasz sms-ben fogod megkapni a kiválasztott tanár által megadott elérhetőségeket.
Az sms ára bruttó 254 Ft.
Az sms rendszert a Netfizetés.hu Kft biztosítja (Tel: 0670/297-2357) Ezen a telefonszámon NEM tudnak felvilágosítást adni a tanárokkal kapcsolatban!

Bezár

Üzenet küldése

Feladó neve:
Feladó email címe:  
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:
Küldés Mégsem
Bezár

Tanár véleményezése

Osztályzat:
Minősítés:
Neved:
Mentés Mégsem